Interjú Fekai Mikivel
Felkai Mikivel a zenei életútjáról készített egy interjút B. Tóth László. Természetesen a Lux is szerepel benne. 2015. október
Felkai Mikivel a zenei életútjáról készített egy interjút B. Tóth László. Természetesen a Lux is szerepel benne. 2015. október
1989 nyarának végén a Vekeri tónál megrendezett EFOTT-on zenéltünk. Nagyon jó hangulatú koncert volt, lelkes volt a közönség is. (Akkoriban a fesztiválokon még a Cream számokra is tomboltak...) Esőre lehetett számítani, látszanak a színpadi kellékekre terített fóliák. 2015. június
15 éve, 1999 október 22-én kapta a Lux együttes Debrecen város Csokonai díját. Ebben az évben jelent meg Ethnosphera című lemezünk, melynek első száma a Hej igazítsad... Most egy koncertfelvételen láthatjátok:
2015. június 20-án szombaton este 10 órától zenéltünk a Rockmúzeum új tárlatának megnyitása alkalmából. Helyszín: az Ifjúsági Ház koncertterme, Debrecen, Simonffy utca 21.
Délután az udvaron a Rocksulinak voltak koncertjei. Utána következik a kiállítás megnyitása és a Lux koncert a teremben.
A 2014-es Debreceni Virágkarnevál győztes kompozícióját idén is Pikó Sándor, zenekarunk dobosa készítette. A közönségszavazatok alapján tehát Álmosd kocsija, a "Kölcsey összehoz" című alkotás lett az első. Gratulálunk Pikó Mester! A karneválról bővebben itt olvashattok: Megválasztották a legszebb virágkocsit
2015. február 21-én felléptünk a Vojtina Bábszínházban rendezett Rockfarsangon a Túlélők, a Tűzlabda és a Vojtina együttesek társaságában. Az eseményről a Debrecen Televízió helyszíni tudósítást készített, amit a Debreceni Színképek február 25-i műsorában mutattak be.
A Kicsi nővér című számunkat angolul is felvettük Little Sister címen, és a videoklipet is leforgattuk hozzá. 2014. 07. 23. Itt megnézhetitek: