Blog

Klipforgatás

Nemrég végeztünk az új stúdiófelvételekhez készített klipünk forgatásával. Hamarosan láthatjátok majd, addig tekintsétek meg a forgatás során készített fényképeinket a Studió és klipforgatás galériában! A forgatás nagyon jó hangulatban zajlott. A helyszín a virágkarneváli kocsik faragóműhelye volt, ahol Pikó szokta megalkotni a kompozíciókat. Korábbi évek karneváli figuráit felhasználva szürreális hátteret hoztunk létre a zenekar mögé. Az Estella Hastáncstúdió táncoslányai is kitettek magukért, igazi forró hangulatot varázsoltak a nyári naptól fülledt hangárba. Reméljük, hogy a Lux-től kicsit szokatlan, könnyed zene és klip elnyeri majd tetszésetek.   2014. 06. 21.

Stúdiófelvételek

Elkészültünk legújabb stúdiófelvételünkkel. Négy szerzeményünket rögzítettük a hajdúszoboszlói Rock-Spa Hangstúdióban, közülük kettőt angol nyelven is. Hamarosan meghallgathatjátok őket, és egy videoklipet is készítünk az egyik számhoz. 2014. 05. 26.

Frissítés: honlapunkon elérhetők az új számok a Hangfelvételek menüpont alatt! 2019. 09. 30.

Ötvenéves a debreceni rockzene

1963-ban alakult Debrecen első beat zenekara, a Mercur együttes. Ebből az alkalomból egy zenei sorozat indult a Friss Rádióban és a Civishír portálon, melyben bemutatnak 50 debrecni dalt. A tervek között kiállítás szervezése és koncert is szerepel. A facebook-on is megtalálható: Ötvenéves a debreceni rockzene

Lux koncert Debrecenben!

2013. október 4-én pénteken 19 órától lépünk fel Debrecen főterén, a Korzó Rádió Fm95 nyitónapjának közreműködőjeként.

Csatlakozzatok a koncert facebook eseményéhez is ezen a linken: LUX koncert

Rockinform különszám

Radics Béla emlékére megjelent a Rockinform magazin különszáma. A DVD melléklet eddig nem látott filmrészletet tartalmaz a kiváló gitáros egyik koncertjéről.
Az újság mellé ajándékba az idén megjelent 4 lapszám valamelyikét csomagolták. Így most egyúttal lehetőség van újra megszerezni a Lux DVD-t!
(Figyelem! Nem minden példányban szerepel a Lux, érdemes figyelmesen átnézni a csomagolást, a hátoldalon látható a lemez.) 2012. október

Virágkarneváli kocsi az Ötvenéves debreceni rockzene tiszteletére

Zenekarunk dobosa, Pikó Sándor megálmodott egy virágkarneváli kompozíciót az Ötvenéves debreceni rockzene tiszteletére. Az egyik debreceni cég vállalta a finanszírozását, így elkészülhetett a virágkocsi a jeles alkalomra. Az augusztus 20-i karneváli menetben a kocsi után debreceni rockzenészek vonulnak fel, köztük az alkotó Pikó Sándor, és Tikász Sándor a Lux gitárosa is. 2013. 08. 20.

Frissítés: Pikó Sándor másik virágkocsi kompozíciója, a "Szent Anna-tó legendája" nyerte az idei első díjat, melyet a közönség szavazott meg. Gratulálunk Pikó Mester!

Új videók a youtube-on

Kedvcsinálónak feltöltöttünk néhány számot a jubileumi koncertről. A csatornánkon több felvétel is elérhető, kedvcsinálónak itt a Kicsi nővér koncertváltozata:

 

 

Elérhetőség

+36 / 70 70 342 43
luxegyuttes@gmail.com